Egy pszichedelikus eposz, amely megörökítette a rockzenét, amint teljesen eggyé válik az elektronikával.
The Dark Side of the Moon
Pink Floyd
28
A Dark Side of the Moon még a kor nagy rockalbumaihoz képest is kiemelkedő volt – az olyan pezsgő hedonizmus helyett, mint amelyet például a The Rolling Stones képviselt, elindult befelé, a lélek irányába. Ugyanakkor az album nem csak az áttörést jelentette. Részese volt annak a folyamatnak, amelyben a Floyd sikeresen elegyítette legkísérletezőbb időszakát egyfajta megvilágosodással, amely során grandiózus témákat kezdett el feszegetni. Ilyen volt a mohóság (Money), az őrület (Brain Damage, Eclipse), a háború és a társadalmi egyenlőtlenségek (Us and Them). Mindezt olyan tömören megfogalmazva, hogy az üzenet bárki számára befogadható legyen.
A rocktörténelem egyik legkiemelkedőbb albumaként a Dark Side alig mondható rockosnak. Még akkor is, amikor a zenekar teret engedett magának szárnyalni – lásd, a TikTokon váratlanul nagyot futó The Great Gig in the Sky eksztatikus üvöltése – a hangsúly mégis inkább a rétegeken és az érzéseken van. A lemez legalább annyira vált fogalommá a művészi, poszt-pszichedelikus zenében utazók számára, mint az OK Computer-időszakban a Radiohead, vagy a Tame Impala. Ezzel együtt a Dark Side-on a rockzene tökéletesen egyesült az elektronikus hangzással, egy olyan hibridet létrehozva, amely öt évtizeddel később még mindig megkerülhetetlen.
„Akárhányszor csak hallgatom olyan, mintha elutaznék… pont olyan érzés, mint súlytalanul kinézni egy űrhajó ablakából.”
Chris Hadfield
asztronauta