Az Apple Music 100 legjobb albuma

@@artist_name@@ – @@album_name@@ című albumának borítója.

ANTI

Rihanna

55

A 21. századi pop meghódításának terve.

Amikor Rihanna a világra szabadította az ANTI-t, hamar kiderült, ez már nem az a Rihanna, akit eddig ismertünk. Miután elhagyta régi kiadóját és kihajította az ablakon a 2005-ös debütálása óta tökéletesre csiszolt slágerrecepteket, megszabadult az elvárásoktól, szabadon építhette saját kultuszát, és gondolhatta újra, miként is szóljon egy modern popsláger.

„Az ANTI volt az első album, aminek készítésére sok időt szántam. Egyértelműen a kedvenc albumom, amit valaha csináltam.”

Rihanna

A fejlődés a nagyobb, merészebb énekhanggal kezdődik: a Higher című késő esti hangüzenet whiskey-be áztatott sirámaitól a Tame Impala New Person, Same Old Mistakes című számának feldolgozásában hallható füstös sóhajokig. Büszkén mutatja meg karibi örökségét a Workben; a Needed Meben egy újabb lerázós himnusszal ajándékozza meg a nőket, a Sex With Meben pedig erotikus oldalát ismerhetjük meg. Mélyre ás, és felfrissít műfajokat. A Love on the Brain című dalban az 50-es évek doo-wopját idézi meg, a Kiss It Better című bársonyos, 80-as évekbeli power-pop balladában pedig Prince-t hozza be. Mégis, mindez igencsak modernnek és abszolút egyedülállónak hangzik – a 21. századi pop meghódításának terve.