Egy újfajta tinipop, ahol az előadó érettebb a koránál – a 21. század egyik legnagyobb slágerével.
Pure Heroine
Lorde
96
A 2000-es évek elején a partizástól fűtött tinipop csarnokát az autotune-nal átitatott vokálok, porcukorral megszórt dalszövegek, rendetlen iskolai egyenruhák és a twerkelő Disney-csillagok tengere alkotta. Majd megérkezett Lorde. 2013-es debütáló albumán, a Pure Heroine-on az aucklandi, Ella Yelich-O’Connor néven született énekes-dalszerző visszafogott, szinte dörmögő vokálokra és csontvázszerű, programozott dallamokra építkezett. Rögtön az első számtól, a Tennis Courttól kezdve az átlag tini unalmának realitására fókuszál, a „Don't you think that it's boring how people talk?” sorral nyitva.
Az album fő alkotása – a 21. század egyik legnagyobb slágere – a Royals, ami azt a belső paradoxont írja le, hogy milyen szegény iskolásként a luxuséletről szóló rapet hallgatni: „But every song's like, ‘Gold teeth, Grey Goose, trippin’ in the bathroom/We don’t care/We’re driving Cadillacs in our dreams.” Az album sikere pedig teret nyitott a tinisztárok olyan új áramlatának, például Billie Eilishnek és Olivia Rodrigónak, akik érettebbek koruknál, és olyan mélabús és baljós zenét tudnak csinálni, mint amilyen maga a kamaszkor is.
„Nagyon büszke voltam a kicsi énemre. Azt mondtam magamnak: ez fantasztikus. Jó neked. Valódi kérdéseid voltak a világgal kapcsolatban.”
Lorde
Arról, milyen volt felnőttként újrahallgatni a Pure Heroine-t