Egy tucat dal terrorról, felejtésről és reményről.
OK Computer
Radiohead
12
Alig néhány album volt valaha olyan merész, innovatív és nyugtalanító, amely annyira megragadta volna a közönség képzeletét, mint az OK Computer. Az anyag nemcsak a rockzene határainak feszegetése, hanem az ezredforduló előtt fokozódó érdeklődés – és aggodalom – megjelenítése a technológia vívmányaival szemben. Tizenkét terrorral és felejtéssel átitatott dalban Thom Yorke annyira elidegenedik a körülötte kavargó társadalomtól, hogy arról ábrándozik, elrabolják az űrlények, hogy „úgy tapasztalja meg a világot, ahogyan látni szeretné”. Azontúl, hogy a lemez mélyen magával ragadó, erősen zavarba ejtő is, amely a rock and roll hangzásait klasszikusokkal teszi kategóriájának legradikálisabb és legikonikusabb művévé.
Minden félelmével együtt az OK Computer egy reménnyel teli anyag, az abba vetett hittel, hogy haladásunk elkerülhetetlen útja nem kell, hogy a jóságunkba kerüljön. A lemez szerint, ha van ellenszer a mindent elsöprő tempó ellen, amelyben élünk, az elég egyszerű: „Idiot, slow down” – ahogy Yorke énekli az utolsó sorokban, a záródal, The Touristben. Az ezt követő évtizedekben, hogy az OK Computer a rock úttörőjévé emelte a Radioheadet, a lemezt átölelő fájdalom – vagyis az egyre növekvő elszigeteltségünk – csak tovább nőtt, de a rajta született válaszok és a remény továbbra is élnek.