A The Beatles nagy befejezése egyben a végső belépést biztosítja univerzumukba.
Abbey Road
The Beatles
3
Giles Martin, a legendás Beatles-producer fia, aki ma is kezeli az együttes felbecsülhetetlen örökségét, egyszer azt mondta az Apple Musicnak, hogy modern hangzása miatt az Abbey Road a tökéletes belépő a Beatles-univerzumba. És ez így igaz: míg más Beatles-albumok egy borostyánkőbe zárt pillanatot ragadnak meg – az egyenöltönyök, a mop top frizurák vagy a korszakközepi huncut kísérletezés a poppal és a színpompás betörés a pszichedéliába – az Abbey Road nem más, mint négy elképesztően tehetséges ember, akik egyik felejthetetlen számot játsszák a másik után, együtt, ugyanabban a szobában.
„Szinte soha nem volt olyan, hogy leültünk és nem volt semmink. Mindig volt valamiféle ötlet.”
Paul McCartney
The Beatles
A The Beatles történelmi örökségének 11. és egyben utolsó előtti lemeze volt az utolsó album, melyen az együttes mind a négy tagja együtt, egy időben, egy csapatként dolgozott a stúdióban. És bár szinte lehetetlennek tűnik kiválasztani a legnagyobb hatású lemezüket, az 1969-es Abbey Road valóban a legkortalanabb; egy kreativitása csúcsán lévő, világmegváltó együttes dalainak páratlan, tökéletes kollekciója.
Az 1968-as White Album terjedelmességét követő Abbey Road egy relatíve pontos kifejezőeszköze a The Beatles teljes létének: derűs (Here Comes the Sun), kissé őrült (Come Together, Polythene Pam), hátborzongató és derűs (Maxwell's Silver Hammer), az első esküvői táncot idézően romantikus (Something), furcsa (Octopus's Garden, Mean Mr. Mustard) és – az album zárásaként szolgáló, nyolc zeneszámon átívelő, 16 perces egyveleg – játékos, mégis szabályos. A popzene legdinamikusabb kollektív erejének tüze kihunyóban volt, ám előtte még utolsó, erős tanújelét adta páratlan kreativitásának és bajtársiasságának.