Egy legenda kilép a kulisszák mögül, hogy saját útját járja, ezzel pedig elindítja a 70-es évek énekes-dalszerző korszakát.
Tapestry
Carole King
38
Carole King második szólóalbuma, az 1971-es Tapestry meghatározta a 70-es évek énekes-dalszerző korszakát. A lemez kellemes, intim, bekuckózós hangulata az egyszerű, zongorára épülő hangszerelésnek köszönhető. Az anyag annak a pillanatnak a lenyomata, amikor a figyelem jogosan ráterelődött arra a dalszerzőre, aki az előző évtizedben már megannyi klasszikust alkotott mások számára.
Kingnek nagy szerepe volt az amerikai popzene formálásában. A nőkhöz, mint közösséghez szólt; a The Shirelles, Will You Love Me Tomorrow című dalában addig leplezett sebezhetőségről, Aretha Franklin (You Make Me Feel Like) a Natural Womanjében pedig merész érzékiségről írt. Második szólóalbumán, a Tapestryn, visszaveszi ezeket a dalokat, és saját történetét meséli el velük. Emellett új szerzeményeket is bemutat, melyek maguk is klasszikusokká válnak. (Ott van például az I Feel the Earth Move, az It’s Too Late, a So Far Away, és a You’ve Got a Friend, mely később James Taylor – aki az album felvételein is részt vett – előadásában lett sláger.)
Nem meglepő tehát, hogy a Tapestry tulajdonképpen már megjelenésekor „greatest-hits” albummá vált; hat évig szerepelt a Billboard albumok listáján (beleérte a már önmagában rekordot jelentő 15 hetet az élen), és azóta is – öt évtizede – jelen van a könnyűzenében, így aligha lehetne rá másként gondolni.
„Sosem tudok eleget beszélni erről a lemezről. Carole King úgy zongorázik rajta, mint egy rocksztár, miközben úgy énekel mellé, mint egy angyal. De az egész esszenciája mégis a dalíró vénájában rejlik.”
Shania Twain