A U2 ugrása a globális dominancia felé megmutatta, milyen felszabadító lehet a szabályozottság.
The Joshua Tree
U2
49
A The Joshua Tree valami újat jelképezett a U2 számára: a gospel hatásokat, az érzelmi mezítelenséget, a kevesebbet mondás bevezetését egy olyan hangzás mellé, mely képes volt saját magát definiálni. A múltban a laza és spontán dalszövegírásra hagyatkoztak. Most elkezdték felfedezni a szabályozottsággal járó felszabadító érzést.
Ha közelről figyeled, szinte rétegeire tudod szedni a hangokat: a gitárkötegeket és az ütősök szelvényeit (One Tree Hill). Ha viszont hátradőlsz, akkor minimalista és egyenes hangzása van. A szavak romantikus szerelemre mutatnak (With or Without You, I Still Haven't Found What I'm Looking For), de közben az Istent és a mélyebb értelmet keresik – arra a kettősségre reflektálva, amit Van Morrison és Patti Smith gospeljében és romanticizmusában egyaránt megtaláltak. A háttér – a hang tintás hullámai, Brian Enónak és Daniel Lanois-nak hála – a folyamatos változást ragadja meg. Az előtér azonban – induló-jellegű ritmusok és szenvedéllyel teli vokálok – állhatatos és szilárd. A korszak eszközeiből építkeznek, miközben valami időtlenre tapintanak rá.