Álmodozó alámerülés, amely a gothikonokat a stadionokban jutatta.
Disintegration
The Cure
56
Négy évvel azután, hogy a The Head on the Door széplelkű melódiái végleges szakítást jelentettek a gothikonok 80-as évek eleji klausztrofób és intenzív futamaival, a The Cure nyolcadik albuma a popösztönökre hatott, és a látomásaikat stadion méretűvé nagyította.
„Mire elérsz a Disintegrationig, az egész furcsább és sötétebb, ez nekem nagyon tetszett.”
Kaskade
A Disintegration alámerülés egyetlen hangulatba, amely vágyakozó és mélyen melankolikus, a brit shoegaze és a dream pop hullámai által inspirált. A Pictures of You, a Lovesong és a Fascination Street című altrock alapművek ugyanolyan azonnaliak és feledhetetlenek, mint az életművük más darabjai, de itt a zenekar úgy képes visszavenni az érzelmességből, hogy még egy olyan szám, mint a Plainsong dúr-tonalitását sem a fényesség, hanem egy annál mélyebb, gazdagabb árnyalat határozza meg.
Visszhangzik itt a korábbi, karakterüket meghatározó puritán sivárság, de ezúttal az elkeseredés is furcsán barátságos, mintha Robert Smith rájött volna, hogy a leghidegebb éjszakákon saját magányunkba burkolózva lehet csak megőrizni némi melegséget. És eközben a goth stílust és annak rajongóit a mainstreambe emelte.